Tegnap nem volt időm írni, mert majdnem egész nap a városban voltunk, este pedig Johan volt kollégája elvitt minket a tengerhez. Ez volt Johan álma erre a napra, mindenképpen szerette volna tengert látni. Szerelmem remélem minden álmod ilyen gyorsan valóra válik!
Úgy néz ki tartjuk a formánkat és a nászúthoz hasonlóan, most is közel 20 km-et gyalogoltunk.
A szállásról duble dekkerrel mentünk be. Erről majd később készítek képet, ez a helyi busz, két emeletes, persze, hogy az emeleten utaztunk. Nekem egyáltalán nem furcsa, hogy a másik oldalon közlekedünk, de én fordítva vagyok bekötve és lehet az agyamnak ez a normális:) Vicces, hogy minden egyes zebránál ki van írva, hogy merre nézz, hogy honnét várható autó.
Sikerült megtalálni a város központot és az O'Connell útat, ahonnét Johan céges busza is indul. Majd a Liffey folyó partján sétáltunk végig egészen a kikötőig. Tegnap is bebizonyosodott, hogy az írek barátságosak. A kikötőnél elővettem a térképet, hogy megnézzem, hogy hol is vagyunk pontosan és pont jött velünk szembe egy ír srác (igazi répavörös hajjal) és megállított mindket, hogy eltévedtünk-e és esetleg szükség van e segítségre a tájékozódásban:) A folyóparton a földbe épített lámpákba halakat és csillagokat tettek dekorációnak, nagyon megfogott annyira egyedi. Minden egyes lámpában más és más elrendezés van.
Szinte egész nap szemerként az eső, abbahagyta, újrakezdte, majd megint elállt, ez ment kb 4 óráig. Azt mondják ilyen a tipikus ír időjárás. Nem volt elviselhetetlen, kapucnis kabátban voltam és elég volt a kapucnit a fejemre tenni. Viszont, ha ez így fog menni, gyönyörű lesz az arcbőröm a sok víztől:)
Ezt a három szobrot a kikötőben láttuk, nem tudom, hogy mit jelképeznek. Ha rájövök, megírom:)
Kaptam egy telefont a férjecskémtől, időszerű volt már lecseréni az iphone-t, és itt amúgy sem tudtam volna már használni. Vodaphone egyedi készülékét vettük, ami androidos és nagyon profi. Johan nagy örömére erre rá lehet tölteni a mignon játékot, így nem fogom az ő telefonját kölcsönkérni, ha játszani szeretnék. De ami a legfontosabb, hogy van ír számom és a viber fut a telefonon:) Egyébként ez a legolcsóbb telefonok közé tartozik itt és otthoni viszonylatban is annak számítana.
Ebédelni egy ír kocsmafélében tudtunk, Johan végre ehetett egy jó stake-et. Sirlon stake, az angus stake még várat magára. Nagyon finom az itteni majonéz!
Ahogy hazaértünk, jött a telefon, hogy Johan volt csoportvezetője, akinek köszönhetően most itt vagyunk, jön értünk a hotelbe a kis családjával, hogy elvigyenek minket a tengerhez. Estére szerencsére elállt az eső és egy csodaszép kirándulással zártuk a napot az Ireland Eye-nál.
---
Yesterday I had no time to post something, we were all day in the citycentre, and in the afternoon we got an invitation from Johan's ex teamlead to visit the see. That was Johan's wish for this day:) So I hope my Love all your dream come so quickly true.
As it seems we keep ourselfs for our habbits... we managed to walk almost 20 kms during the day, as we did each and every day during our honeymoon in Vienna.
From the hotel we got on a dobble dekker to reach the citycentre. I will make some pictures later about the local buses. Of course we travelled at the upper floor:) For me it is absolutely not weird that the traffic goes on the other side of the road as we used to in Europe. But I have never "functioned" in a normal way, so maybe for my brain this will be ideal. It is so funny, that they notice you at every zebra where to look.
We managed to find the O'Connell street, the company bus for Johan also leaves from here. Then we walk at the bank of the Liffey until the dock. Yesterday it has also been proven that the Irish people are verrry friendly. I wanted to check on the citymap where we are exatly, and a jung Irisht guy (with carrotred hair) stopped us, would we need any help to find our way.:) At the riverbank, we found some seatled lamps on the flour with different kind of decorations (fish, star...) I found them so nice and uniq. Each is different.
Almost every day it was raining, basicly dripping until 4. It is known as the typical Irish weather. It was not so bad anyway. If it keeps like this, I will have a beautiful faceskin, cos of the lot of water (rain).
We found this 3 bears statue at the dock. I dont know what they are symbolise, but if I found it, will write about it.
I got a new phone from my lovely husband, it was time to change the iphone, what i would not have been able to use here anyway. This is a vodaphone own designed phone with androit, it seem quite professional. Now Johan is very happy, cos I can download the minion games on my own phone, so I dont have to lend his ones anymore. But the most important is, that I have an irish phonenumber! (and a phone with viber) This is one of the cheapest phone here, and it would be also the same in hungarian standards
For having lunch we went to an Irish pub and finnaly Johan could eat a good piece of stake. It was a sirlon stake, so he has to still wait for his desired angus steak. The majonese is very taste here!
As we arrived home back to the hotel, Johan's exteamlead called him to take a little trip with them (with him, his kindly wife and their son) to the sea. Luckily it was not raining in the afternoon. So we ended up our first full day with a pleasant trip at Ireland Eye.